Itthon 2. rész - Egy kis beszámoló...

Prológus

Ez az írásom már most úgy érzem, hogy az eddigi leghosszabb lesz. A gondolatok hihetetlen gyorsasággal cikáznak az elmémben, így félek, hogy lesz olyan, amely most az eszemben van, de mire oda kerülne a sor, már csak ködös emlék lesz. Azért megpróbálok mindent eme virtuális lapra vetni, hogy így osszam meg a gondolataimat az olvasókkal. Ebből kifolyólag el is érkeztem az egyik legfontosabb dologhoz. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvassa a blogomat. Igaz nem igazán érkezik megjegyzés vagy észrevétel itt, de amit otthon tapasztaltam az nagyon meglepett és elmondhatatlanul jól esett. Ahogy otthon voltam többször is megállítottak emberek az utcán, hogy olvassák a blogom és nagyon tetszik nekik. Úgy gondolom, ennél több nem is kell nekem. Szóval köszönöm mindenkinek!

Pillanatkép:

A szobámban néma csend honol, miközben hallgatom az esőcseppek dallamát a nappali ablakán. A szürkeség csendben kopogtat az ajtómon, s akaratom ellenére, lassan kiszorítja a halovány fényt az ablaktalan falak sújtotta szobából. Én csak ülök és figyelek, miközben a gondolatok aranyló villámként cikáznak valahol az elmémben és egy-egy emlékkép elevenedik fel előttem, mint valami fénykép, de ugyanolyan gyorsan el is tűnik a semmibe...

A visszatérés

Szerdán egy újabb hosszú utazás után visszatértem Angliába, hogy ismét belevessem magam az itteni élet forgatagába. Az első, amit megtapasztalhattam az itteni zord időjárás. Otthonról szinte tavaszias idő volt, amikor eljöttem - tudom, most ott is ítéletidő tombol -, itt viszont alig két fok várt. Egy rövid vonatozás után pedig szakadó hó fogadott. Kezdésnek nem volt valami kellemes. Elég későn sikerült lefeküdnöm, de nem zavart, mert tudtam, hogy van négy napom még, amikor lesz időm pihenni. Gondoltam én...

Egy nem várt hívás

Másnap egész korán keltem, de nem volt "itthon" tej, ezért nem tudtam kávézni. Tudni kell, hogy én csak tejjel iszom meg a kávét. A lényeg, hogy gondoltam várok egy kicsit, majd bemegyek a boltba. Addig pakolásztam, mostam és egyéb hasonló dolgok. A nap szépen sütött, ami jó kedvvel töltött el, az előző napi hideg és hó után. Kilenc óra körül csörgött a telefonom. Az ügynökségről hívtak. Sarah volt az, aki megkérdezte, hogy sikeresen visszaértem-e, majd amint mondtam, hogy igen, ő azonnal kész tények elé állított, azaz most azonnal be kellene mennem dolgozni az RCS-be. Persze nem mondtam nemet, mert elvégre dolgozni jöttem ki, de nem vártam ezt a hívást.

A bonyodalom

Miután sietve bementem az irodába, mondtam Anette-nek, hogy engem hétfőre várnak a Plus Wipes-ba vissza. Erre ő közölte velem, hogy a beléptető kódomat zárolták. Nos, hogy világos legyek: A Plus Wipes-ba be kell ütni egy háromjegyű kódot, majd tenyérbehelyezés és ezzel azonosít be a rendszer. Nekem azt a bizonyos kódomat állítólag zárolták. Ezen picit felhúztam magam, mert megkérdeztem, hogy miért, de nem kaptam korrekt választ. Abban állapodtunk meg, hogy talán pénteken elmegyünk és újra regisztrálunk, mert azt csakis ott bent a munkahelyen lehet, de Anette is kell hozzá. Ezzel máris sikerült bearanyozni az egész napomat.

Ámde nem úsztam meg ennyivel. Délután egy-kettő körül megjelent ismét Anette az RCS-nél, majd odajött hozzám, hogy péntek reggel hatra bemennék-e ismét dolgozni? Kérdeztem, hogy mi lesz a Plus Wipes kóddal, de számára az akkor mellékes volt. Ismét igent mondtam, mert elég kellemetlen helyzetbe kerültem a kódom zárolása miatt. Azért nem hagytam ennyiben a dolgot. Írtam Gábornak, akivel együtt dolgozok a Plus-ban, hogy beszéljen már egy vezetővel, hogy mi is van. Majd öt óra körül válaszolt, hogy be vagyok írva a következő hétre, meg tőle már kérdezte az egyik supervisor, hogy mikor jövök vissza. Szóval ott számítottak rám, de az ügynökség elkezdett szívatni. Nagy szerencsémre hatóra előtt néhány perccel ismét megjelent Anette, mert hozott az éjszakai műszakra új embereket, én meg lerohantam és elmeséltem neki, mit beszéltem Gáborral. A válasz annyi volt, hogy akkor menjek. Így menni fogok és kész. Azért ma még bementem az ügynökségre, hogy a következő két szabadnapom egyikén elmennék valahova dolgozni, így vasárnap reggel hatra mehetek a Pauleys-ba a kellemes három fokba dolgozni. Mint írtam... ezért vagyok itt.

A visszatérésem első napjai és élményei ilyen kellemesek voltak. Ma estére egy kis pálinkázós, sörözgetős estét terveztünk el, amit hamarosan el is kell kezdeni. Én a bemelegítés felénél járok, mert egy doboz Carlsberg már félig üres.

Magyarország - 1-2 nap

Ahogy írtam korábban, elég vegyes érzésekkel utaztam haza. Az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy apumtól végső búcsút tudjak venni, emellett jó lett volna látni a családom és a barátokat és persze egy régi hölgy ismerősöm is megígérte, hogy találkozunk. Azt hozzá kell tennem, hogy ő régen nagyon sokat jelentett számomra, de az elmúlt jó tíz évben alig tartottuk a kapcsolatot.

Az első nap az utazással telt. A repülőn már egyáltalán nem féltem, de a hosszú utazás azért kikészített. Későn is értünk haza, ezért szinte azonnal elmentem aludni. Másnap úgy döntöttem, hogy nem csinálok semmi hasznosat, egyszerűen csak felkeresem az ismerősöket. Ezt is tettem. Többször is elmentem a Hangulat nevezetű kis kocsmába, ahol számos baráttal találkoztam, meglátogattam a volt munkahelyem, kávézgattam Zolival. Szóval, tényleg semmi hasznosat nem csináltam, de már akkor úgy éreztem, mintha nem is oda tartoznék. Kissé idegennek éreztem mindent. Hiába voltak ismerősek a helyek, a dolgok az emberek, valahogy úgy éreztem, mintha egy számomra idegen helyre csöppentem volna. Délután hazamentem. Az egyik legrosszabb élményem volt, mert apum szobájába lépve alig bírtam visszatartani a sírást. Az emlékek özönvízként zúdultak rám és elfogott az a mérhetetlen hiányérzet. Sikerült erőt vennem magamon, de idő kellett hozzá. Aznap nem is tudtam még otthon aludni. Inkább visszamentem anyumékhoz.

Magyarország 3-4 nap

Másnap délelőtt elintéztem mindent apum temetésével kapcsolatban. Az ismét nem volt egyszerű dolog. Ebbe nem megyek bele részletesen, mert úgy gondolom, hogy ezt csakis rám és a családomra tartozik. Úgy éreztem el kell menekülöm otthonról, ezért felhívtam a fentebb említett bájos hölgyet, hogy lenne-e kedve velem ebédelni. Persze ő egy másik városban dolgozik, de nem érdekelt. Nagy örömömre igent mondott, így átmentem hozzá. Kissé izgultam, mert hosszú ideje nem találkoztam vele és bennem még tizenéves emlékek és érzések kavarogtak. Azt be kell vallanom, hogy nem volt egyszerű délután. Idekint Angliában nem változik úgy az időjárás, ahogy az ő hangulata. Néha csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik, de összességében  valahogy elvarázsolt. Nem próbált meg mást adni, mint aki, nem próbált meg szédíteni, nem rejtette el a valódi önmagát, amivel felkeltette az érdeklődésem. Pedig be kell vallanom, hogy a találkozás előtt nem úgy gondoltam rá, mint nőre. Egyszerűen csak érdekelt.

Másnap ismét el kellett intéznem egy halom dolgot. Adóbevallás, számlák, néhány fontosabb találkozás, majd azon kaptam magam, hogy már este van. A fentebb említett hölgy - nézze el nekem mindenki, hogy nem nevezem nevén... nem, nem Voldemort - Szóval megbeszéltük, ha hazajön, akkor elmegyünk valahova vacsorázni. Mivel városon belül kevés volt a lehetőség, ezért az irányt Szentesnek vettük, de végül sokkal közelebbi kis étterembe mentünk, ami nagyon tetszett mind a kettőnknek. Egy hihetetlen kellemes estét töltöttünk el együtt. Ami után már komolyabban felkeltette az érdeklődésemet.

Magyarország 5-6 nap

Ez a két nap igazából az ivászatról és a szórakozásról szólt. Az otthoni barátokkal megbeszéltem, hogy este elmegyünk uszodába és iszogatunk a meleg vízben, miközben meghívást kaptam egy házibuliba szombatra. A péntekem ismét rohangálással telt és aznap végső búcsút vettem apumtól is. Nem mondom, hogy könnyű volt, de végre megadhattam neki a végső tisztességet.

Be kell vallanom, hogy estére nem is volt sok kedvem elmenni iszogatni, mert nem igazán volt hozzá hangulatom, de úgy döntöttem, hogy nem fogok magamba fordulni. Határozottan jó estét tudhatok magam mögött, de ha azt mondom, hogy iszogatás, motorozás, rendőrség és komoly büntetés, akkor sok ember azonnal tudja, hogy miről beszélek, akik pedig nem, azok is ki tudják következtetni. A pénteket a Hangulatban zártam.

Másnap nem is keltem túl korán. Egész nap elég fáradt voltam. Ismét találkoztam néhány baráttal és akkor döbbentem rá, milyen gyorsan is telnek a napok. Este, Anettnek köszönhetően - nem, ő nem az ügynökséges Anette - elmentem egy házibuliba, ahol határozottan jól éreztem magam. Valahogy jól esett a régi társasággal beszélgetni és iszogatni. Bencével elpusztítottunk egy üveg whisky-t, amivel megalapoztuk az esténket. Onnan áttaxiztunk a Hangulatba - hova máshova? -, ahol ismét ittunk egy keveset, majd a helyi szórakozóhelyre, ami inkább valamiféle tiniközpont, semmint a korombelieknek való hely, de akkor nem érdekelt minket. Ott ismét sok ismerős arccal találkoztam, ami ugyancsak nagyon jó érzés volt, de az alkohol addigra már igen komoly befolyással volt az elmémre, így kiestek bizonyos dolgok.

Magyarország 7-8-9 nap

Vasárnap többnyire pihenéssel ment el, ahogy a hétfő is. Otthon az egyik legjobb dolog a vezetés volt. Már nagyon hiányzott, hogy volán mögé ülhessek. Elég sokat is vezettem azalatt a néhány nap alatt, de nem is tudom igazán szavakba önteni, hogy milyen jó érzés volt. Így, amikor tehettem mentem valamerre, ha másért nem is csak a vezetés élménye miatt. Vasárnap este ismét találkoztam a sokat említett hölggyel, amikor is megbeszéltünk igen sok dolgot, ami kettőnket érintett. Azt kell mondanom, nem gondoltam volna, hogy így alakul, de vegyes érzésekkel zárult az egész. Kialakult egy kölcsönös szimpátia, de ahhoz kevés, hogy kibírjon egy ekkora távolságot. Persze úgy döntöttem, nem hagyom ennyiben, de valljuk be, hogy nem vagyok könnyű helyzetbe. Viszont én szeretem a kihívásokat! Azt nem tudom, hogy fog kialakulni belőle bármi, egyáltalán egy barátságnál lesz-e több, de akármi is lesz, én örülök, hogy így alakult.

Kedden készülődtem a másnapi útra, sőt még elmentem fát is pakolni, meg maradt egy-két elintéznivaló, amelyre muszáj volt még időt szakítanom.

Befejezés

Így a végére azt kell mondanom, nagyon jó volt otthon lenni, de az idő hihetetlen gyorsan elszállt. Viszont rossz látni, hogy az ország mellett a város is mennyire pusztulóban van. Számos üzlet és bolt bezárt. Olyan helyek voltak zárva, ahova korábban eljártam. Nem tudom meddig mehet még ez a dolog. Nem tudom mi lesz a vége, de én bízok benne, hogy Magyarország képes lesz talpra állni és új, együttes erővel megmutatni a világnak, hogy igenis, Magyarország egy olyan ország, ahol van jövője az embereknek. Remélem, hamarosan nem kell azért külföldre menni a mostani fiataloknak, hogy meg tudjanak élni, hogy fel tudják építeni a jövőjüket, hanem otthon is képesek lesznek megtalálni a számításaikat.

Március 15-e alkalmából szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani egy 2010-es versemet, ami nem közelíti meg a nagy költők verseinek színvonalát, de sok mindent elárul az én érzéseimről.

"Magyarország, szép hazám"